Bemutatták a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor Octo Vineae borait
2015. november 3. kedd 18:50
November 3-án tartották a budapest-belvárosi Benedictinus – apátsági termékek boltjában az „Octo Vineae” néven palackba kerülő cuvée-borok bemutatóját, amelyek a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor és a partiumi arad-hegyaljai Balla Géza Pincészet együttműködése révén születtek meg.
A bakonybéli bencés monostor és az arad-hegyaljai, ménesi borvidék története közel ezer évvel ezelőtt, már a kezdet kezdetén összekapcsolódott: egy középkori oklevél tanúsága szerint Gizella (az oklevélben magyarosan Kesla) királynénk István király jóváhagyásával 1023-ban nyolc szőlőbirtokot adományozott a messzi bakonyi szerzetesközösségnek a ménesi birtokon fekvő – a mai Románia területén található – Makra hegyen, ugyanannyi szőlőművessel.
Ezt az évezredes kapcsolatot újították meg a Benedictinus – apátsági termékek boltjában tartott ünnepi borbemutatóval, amely két, földrajzilag távoli, spirituális szempontból azonban nagyon is közeli hely kapcsolatát erősítette meg. Balla Géza borász ménesi pincészetében a szerzetesek aktív közreműködésével hagyományos Kárpát-medencei szőlőfajták házasításából születtek meg az „Octo Vineae” borok.
Baán Izsák OSB a bemutatón elmondta, hogy bakonybéli szerzetesközösségük tekinthető a legrégebbinek Magyarországon, hiszen még Szent István alapította monostorukat. A bakonyi rendházról maradt fenn a legtöbb középkori irat a Pannonhalmi Főapátság levéltárában, amelyek között megtalálható egy olyan oklevél is, amely a monostor elveszített birtokait veszi számba. E leírásban szerepel egy idézet, feltehetően a Gizella királyné által kiadott adománylevélből, amely a Makra hegyen fekvő szőlőbirtokról rendelkezik. Eszerint a királyné Szent Mauríciusznak (azaz a monostori közösségnek, amelynek unokatestvére, Szent Günter volt akkoriban az apátja) adományozta az arad-hegyaljai szőlőket.
Balla Géza két cuvée-t készített, amelyek a bencésekkel való folyamatos kapcsolattartás és kölcsönös látogatások eredményeként jöttek létre, névadójuk Gizella királyné és a borvidék északi részén található Makra hegy. A kóstolóval egybekötött bemutatón a borász elmondta, hogy a „Kesla” néven üvegbe került bor 50% kadarka, 30% fekete leányka és 20% kékfrankos házasításából született, míg a „Makra” összeállításában a kékfrankos dominál.
Balla Géza a történelmi jelentőségű esemény alkalmából adománylevelet adott át a bencés monostor képviseletében jelen lévő Baán Izsáknak, amely a valamikori nyolc kapa szőlő termésének felajánlásáról szól.
Az ünnepi alkalom zárásaként Baán Izsák OSB a bor szimbolikájáról beszélt, illetve a szerzetesek borhoz való viszonyáról. A szerzetesség – ahogyan utalt rá – a zsidó és a görög kultúrában bontakozott ki, amely már eredendően magában hordozta a bor kultúráját. A kereszténységben a bor kettős természete miatt válhat az Eucharisztia részévé, illetve azért, mert a szőlő szemei a bor készítése során eggyé válnak úgy, hogy már nem lehet egymástól megkülönböztetni őket. Baán Izsák ebben a folyamatban arra mutatott rá, hogy éppen így válik minden keresztény Krisztus testének részévé és ezáltal egymással is eggyé az Eucharisztiában.
A kereszténységben azonban a bort mindig is kettősség jellemezte, hiszen – amint a bencés szerzetes rámutatott – már a korai szerzetességben, a sivatagi atyák is úgy tartották, hogy a bor nem való a szerzeteseknek. Szent Benedek regulájában a mértékletességre inti a testvéreket, hiszen a bor elszakítja Istentől még a bölcseket is. Ugyanakkor a szeretet szimbóluma is, ezt Baán Izsák két történeten keresztül mutatta be. Az egyik történetben a bor mint a szeretetközösség megtartója jelenik meg, a másik, Paphnutius sivatagi atyához kapcsolódó történet pedig a bor életadó erejére mutat rá.
A történet szerint Paphnutius egy alkalommal rabló kezére került, aki – mivel látta, hogy hosszas gyötrelmei után a szerzetes élete veszélyben forog – ráparancsolt, hogy igya meg a neki nyújtott bort. Mivel Isten akaratát látta a felszólításban, a remete ivott a borból, és megerősödött. A rabló, látva a szerzetes engedelmességét, megfogadta, hogy soha többé nem bánt senkit, és mivel Paphnutius lemondott saját akaratáról, hogy nem iszik bort, az egész rablóbandát megtérítette.
A bemutató végén Baán Izsák OSB köszönetet mondott a borászat adományáért, valamint mindazoknak, akik segítettek a rendezvény szervezésében és a közös munkában; Halász Csillának és Sánta Lászlónak, a Balla Géza Pincészet budapesti kapcsolattartóinak.
A bemutatott borok kaphatóak lesznek a Benedictinus – apátsági termékek boltjában, illetve a bakonybéli monostori ajándékboltban.
Az Arad-hegyaljai borvidék vagy másik nevén Ménes-magyarádi borvidék a mai Románia, Partium területén található. Egyike a Kárpát-medence legrégebbi borvidékeinek, mely már Szent István király idejében szerepelt a csanádi püspökség egyik oklevelében. A borvidék két nagy részből áll: Ménes-hegyalja és Magyarádi-hegyalja területét foglalja magába. A borvidék a Fehér-Körös és a Maros vize közötti területen fekszik, alapjait állítólag még a római korban fektette le Probus római császár. A nagy múltú bortermő táj borait közvetlenül a tokaji borok után, az erdélyi részek közül elsőként említik a történelmi feljegyzések. A vidék ma is jelentős szőlőtermő helységei Solymosvár, Kladova, Pálosbaracka, Ópálos, Ménes, Gyorok, Aradkövi.
Ménes, a hajdani híres történelmi borvidék Arad-hegyalján hosszú ideig feledésbe merült a 20. század forgatagában. A legendás vörös aszúk, a fűszeres kadarkák, az egykoron Európa-szerte híres testes, bársonyos ménesi vörösborok és szelíd királyleánykák vidékén létrejött Balla Géza Pincészet 1999 óta arra törekszik, hogy e borvidék visszanyerje régi patináját, hírnevét.
A ménesi borvidék kiváló tulajdonságait a Zarándi-érchegységre jellemző változatos, 250-300 millió éves alapkőzetek, agyagpala, gránit, diorit, granodiorit és az ezeken kialakult magas agyagásvány- és vasérctartalmú talajok biztosítják. Az alapkőzet, a kiváló lejtőszög, a fekvés és az adriai éghajlathoz hasonló klíma szülte a borvidék büszkeségeit, a vörösborokat. A pincészet közel száz hektáron gazdálkodik, a terület 85 százalékán kék, 15 százalékán pedig fehér szőlőt termeszt.
A vidék legnagyobb büszkesége a kadarka, amely a 18–19. században a legjobb hírű magyarországi borok közé tartozott.Szőlőjét az oszmán terjeszkedés elől menekülő szerbek hozták be, de szinte őshonosnak számít. Magyar borvidéken sehol másutt nem készítettek belőle vörös aszút, csak a ménesin. Ehhez azonban nélkülözhetetlen a meredek déli lejtő, a sűrű tőkeállomány, az úgynevezett ménesi karikás metszés, s az igen késői szüret. Edelspacher György birtokos a kadarkát 1800-ban már Lengyelországba is szállította, az 1862-es londoni világkiállításon pedig a magyar borok királynéjának választották. A ménesi borvidéket egykoron a szőlőbirtokos családok présházai – helyi nevükön kolnái (a délszlávból származó román colnă szóból) – tarkították.
A ménesi vörösbort még Vörösmarty Mihály is megörökítette versében:
Mi szép vagy Kolna Ménes oldalán!
Borod setét mint a cigány leány,
És benned a szív édes lángja ég.
Kuruc, tatár! csak ilyen kéne még.
Csapláros, méregkeverő!
Ménes borából adj elő.
Cudar biz’ ez; de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
(Rossz bor, 1844. június 29. előtt )
Forrás: Monavin.hu; Erdélyi turizmus.hu; Wikipédia
-------------------------------------------------------------------------------
innen: http://www.borvidekek.hu/index.php/erdekessegek/minden-ami-bor2/balla-geza-es-a-makra-hegy-legendaja
Balla Géza és a Makra hegy legendája
A bakonybéli Szent Mauricius Monostor 3 év múlva lesz 1000 éves. Még Szent István alapította, Szent Günter, bencés szerzetes ajánlatára. Szent Günter Boldog Gizella rokona volt. Az egykori adományozó levél latinul íródott, a mi nyelvünkön valahogy így hangzana:
"Én Gizella (kinek neve magyarosan Kesla-nak volt írva) Isten irgalmából királynő, saját akaratomból és István Király támogatásával Szent Mauritiusnak adományozom a Makra hegyen 8 kapa szőlő birtokot ugyan annyi szőlőművessel."
Eme levél alapján született meg helyben, két remek bor. Az egyik a Kesla a másik pedig a Makra.
Kesla: Ezt a bort a könnyedség a nőiesség jellemzi, Gizella királyné tiszteletére, emlékére. Kadarka alapú bor mely még Feketeleánykát (30%) és Kékfrankost (20%) tartalmaz.
Makra: Ez a bor direkt testesebbre, markánsabbra lett hangolva a történelmi terület tiszteletére. A Makra Kékfrankos alapra épül, Feketeleánykát (30%) és Kadarkát (20%) tartalmaz.
A borok a régi szerzetesi életet vélik feleleveníteni, hogy egykor és most is fontos szerepet játszik a monostori életben, a természet szeretete, a munka és a borkészítés egyaránt. A 2013-ban szüretelt szőlők, hordós érésük után, még hosszú ideig eltehetők lesznek a palackokban.
-------------------------------------------------------------------------------
innen: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/Kozepkori_del_alfold_es_szer/003_del_magyarorszag_egyhazi_topogr.htm
KOSZTA LÁSZLÓ
Dél-Magyarország egyházi topográfiája a középkorban [részlet]
A középkori Magyarország egyházszervezetének jobb megismerése érdekében tanulságos lenne az egész országra kiterjedő vizsgálatok mellett kisebb területek részletes bemutatása és az egyes vidékek összehasonlító vizsgálata, amelynek eredményeként talán regionális, tájegységi különbségeket, sajátosságokat vagy ezzel ellentétben az együtemű fejlődés bizonyítékait tudjuk fellelni. Az egyházi topográfia, az egyházszervezet térbeli elrendeződésének, a püspökségek, főesperességek kialakulásának, a templomos helyek, a plébániák létrejöttének és elhelyezkedésének, a vidék településstruktúrájában elfoglalt helyének vizsgálata nem csak az egyháztörténet szempontjából fontos tudományterület A városiasodás, a települések topográfiai fejlődésében, a centrális helyek kialakulásában a templomok szerepe, a különböző szerzetesrendi közösségek térbeli elhelyezkedésének és számának vizsgálata, a zarándok- és búcsújáróhelyek, általában az egyházi központok létrejöttének és vonzáskörzetének stb. bemutatása is ide tartozik. Igen fontosnak tűnnek a történeti topográfiai kutatásokban a regionális, kisebb-nagyobb tájegységekre kiterjedő és így talán az országos léptékű bemutatásnál részletesebb összefoglalások. A következőkben kísérletet teszek a középkori Magyarország déli területei egyházi topográfiájának vázlatos bemutatására. Szándékosan használtam a többes számot, mivel az ezen tanulmánykötetben vizsgált terület több kisebb-nagyobb vidékből áll, és közel sem bizonyos, hogy szorosan összekapcsolódó régiót alkotnak a Duna-Tisza-köz Kalocsától délre egészen a Száváig fekvő, a Bácskát és a Szerémséget is magukban foglaló területei a Tiszántúlnak a Körösöktől a Maros-vidéken át az Al-Dunáig húzódó részeivel. A hatalmas területen egyaránt megtalálható vízben gazdag és száraz vidék. A Kárpát-medence jelentős folyóinak többsége itt fut össze, és torkollik a Tiszába, illetve a Dunába. A folyók, illetve a mellettük futó útvonalak kiváló közlekedési lehetőségeket rejtenek, távoli vidékekkel könnyítették meg a kapcsolattartást, bár a középkori folyókhoz hozzátartoztak a széles árterületek mocsaras vidékei (pl. a Temes folyó esetében), amelyek jelentősen befolyásolták a településszerkezetet és az egyházi intézmények elhelyezkedését is. A vízben gazdag terület természetesen más gazdálkodást és ebből következőleg más életformát tett lehetővé. Az egyház nem csupán a kedvező közlekedési lehetőségek miatt választotta központjait a folyók közelében. Az egyházi társadalom életformáját jelentősen alakító rituális előírások rendszere, különösen a szerzetességnél szigorúan jelentkező böjti fegyelem is késztetést jelentett arra, hogy a nagy halbőséggel rendelkező folyók közelében hozzanak létre monostorokat. A vízjárta területek mellett ebben az országrészben igen száraz, néhol futóhomokkal borított, települések kialakítására alig alkalmas vidékek is megtalálhatók. A vizsgált terület felszíni formáit tekintve döntően alföld, de a peremvidékekre már a hegyvidéki táj is jellemző, így a Szerémségben a Fruska gora, más néven Frankhegy vagy ahogy a 16. században hívták Tarcal,1 Zaránd megyében a Makra hegy, illetve a Temes vidék keleti szegélyére kinyúló erdélyi hegyek. A tanulmánynak természetesen nem feladata azt vizsgálni, hogy a régió mennyire alkotott vagy sem a középkorban gazdasági egységet, de bizonyos, hogy a táji és vízrajzi különbségek miatt eltérő életmódok, gazdasági irányultságok és ezekből következően különböző társadalmi és településviszonyok vannak jelen. Az egyháztopográfiai vizsgálatok előtt mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy nem szoros szálakkal összekapcsolódó, homogén középkori történeti tájegységről van szó.
[...]
1 Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Bp., 1983. 225-226.; Blazovich László: Fruska gora. In: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerk. Kristó Gyula. Bp., 1994. 227.
